Minján 2009/2010
A Minján egyedülálló kezdeményezés Magyarországon. Ez egy három éven át tartó projekt, melynek folyamán nagyjából 30 fiatal végzi el az 1-1 éves képzéseket. A Minján jelenlegi 12 tagja mind részt vettek vagy a Taglit/Birthright, vagy a MASA programokon, egy részük pedig mindkettőn.
A program célja, hogy olyan fiatalokból, akik szeretnének a zsidó közösségért dolgozni és Izraelt promotálni Magyarországon, olyan vezetőket képezzen, akiknek mély a tudásuk e két témában, és ezt szeretnék is átadni. A Minján csapata kéthetente találkozik három órára, melynek a felét tanulással, a másik felét pedig Post-Taglit programszervezéssel töltik.
miNYanim 2010/2011
A miNY


